Oldal kiválasztása
Szuper vasút Budapest – Pozsony – Bécs 10-15 perc alatt!

Szuper vasút Budapest – Pozsony – Bécs 10-15 perc alatt!

Bp_Bécs_PozsonyElon Musk megálmodta

A világ legfejlettebb tömegközlekedési eszköze épülhet meg néhány éven belül Közép-Európában. Eredetileg a Kalifornia állam vezetői szerettek volna egy hyper gyors közlekedési rendszert, amelynek a költségvetése igen borsosra sikeredett. Ahogy az a mesékben, (filmekben) lenni szokott, jött Vasember, és megálmodta sokkal jobban és sokkal olcsóbban.

Íme a hivatalos bejelentés:

“Nagy meglepetést okozott az a friss bejelentés, amely szerint Közép-Európában is megépítenék az Elon Musk által megálmodott hipervasutat. Talán még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a tervben Magyarország is szerepel, a jelenlegi állás szerint ugyanis a Pozsony–Bécs–Budapest vonalon közlekedne a scifibe illő jármű.

A Forbes beszámolója szerint a szlovák kormánnyal már alá is írták a megépítéshez szükséges szándéknyilatkozatot. Az építkezést Szlovákia is támogatná, jelenleg az útvonal meghatározása és a költségek számítása zajlik, a Hyperloop Transportation Technologies pedig eközben megkezdi a tárgyalásokat Ausztriával és Magyarországgal.”

Hyperloop

Mit is takar a Hyperloop név, és mit kell tudni arról a vasútról, amihez képest a francia TGV és a japán mágnesvasút is csak városi sétakocsikázásnak tűnik?

hyperloopA Hyperloop tulajdonképpen nem is vasút, tehát ne vaspályát képzeljünk el, sorompókkal. A jármű tulajdonképpen légpárnákon közlekedne, a meghajtásáról pedig elektromos áram gondoskodik. Az egészet valahogy úgy lehet elképzelni, mint egy csőpostát: az utasok kabinjai egy csőben helyezkednek el, ahol a beszállást követően extrémalacsony légnyomást hoznak létre.

Ennek köszönhetően a gép mintegy 1200 km/h-val száguld, ami a japán mágnesvasút 2015 tavaszán felállított világrekordjához képest nagyjából kétszer nagyobb sebességet jelent. Így a Pozsony–Bécs út megtétele 8, míg a Budapest–Bécs közti szakasz 2 perc alatt megvan, vagyis a teljes utazási idő Pozsony és Budapest között nagyjából 10 perc lenne. Plusz a gyorsítás és a lassítás, ami gyakorlatilag szinte elhanyagolható perceket jelent. A peronokról több idő lesz besétálni.

Mennyibe kerülne egy út?

Elon Musk 2013-as számításai szerint az eredetileg tervezett amerikai vonalat évente 7,4 millió ember venné igénybe, a beruházás teljes, 6 milliárd dolláros költségét 20 évre terítve utasonként 20 dolláros jeggyel lehetne számolni egy utat, ami mai árfolyamon átszámítva 5.800 forintnak felelne meg.
Egy Budapesttől Pozsonyig tartó vasutazás, ma is nagyjából ennyibe kerül, csak éppen 2,5 órát vesz igénybe, és picit régebbi a technológia. Az nem valószínű, hogy a mi régiónkban reális szám, a 7,4 milliós forgalom, de egy kicsivel drágább ár is nagyon vonzó lehet ezért a szuper sebességért és élményért.

Az első teszt is kész!

A Budapest–Bécs–Pozsony-vonalra is járatot tervező cég a Nevada-sivatagban építette fel a tesztpályát, amin az eszköz 1,1 másodperc alatt gyorsult 0-tól 185 km/h-ra. A szerkezetre emiatt 4,6 G erő hatott, a 100 méteres útról pedig ha valaki pislogott, biztosan lemaradt. Ugye mondtam, hogy a peronról lassabb lesz lesétálni, mint a gyorsulást és a lassulást figyelembe venni. 🙂


(tovább…)

Ez az oldal cookikat használ. Több információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezárás