Oldal kiválasztása
Boston az élhető nagyváros

Boston az élhető nagyváros

Amerika, azaz az USA egy nagy ország az összes nagy országra jellemző megalomániával együtt. Nagyok a házak a belvárosokban, nagyok a távolságok az országon belül is. Nagyok az ételek, nagyok az autók, az autópályák, nagyok a repterek stb.

Egy európainak, pláne egy kis ország lakójának minden olyan hatalmas, amikor először találkozol vele. Én már harmadszor jártam ebben az országban, de még mindig ezt érzem. Mondok egy személyes példát. Orsi lányomék kitalálták, hogy elmennek egy kicsit teniszezni a barátaikkal. ok, megyünk mi is. És jött a meglepetés. Beültünk az autóba és 30 percet autóztunk négy és hat sávos autópályákon, mire egy takaros tenisz csarnokhoz értünk. Szóval Magyarországon nagyjából 50 km, 6 sávos autópálya van Budapest és Székesfehérvár között. Mi ahhoz, hogy teniszezzünk, ütögessünk egy kicsit, kb. Budaörsről leugrottunk Székesfehérvárra. És ez ott teljesen normális!

Az autópályák mentén végig kertes erdős ligetekben lakóházak, víz villanya, internet. Jó, az USA-ban sem mindenütt van így, mert lehet az autópálya mellett éppen sivatag is. Láttuk Arizonában, Nevadában, de Cola automata az biztosan van ott is! 😉

Térjünk vissza Bostonhoz!

Nekem az általam ismert városok közül Boston az egyik leginkább élhető város egy európai számára. Talán még San Francisco is ilyen.
Miért is?
Nos, nagy város, az vitathatatlan, de pár óra alatt gyalog is bejárható giga épületekből álló belváros. A felhőkarcolók mellett vannak nagyon emberi léptékű, régi, kicsi házak is. Gyakorlatilag a giga házak közé beszorulva.

Tágas terek és emberi parkok is vannak, sőt kifejezetten a belvárosban vannak úgynevezett “angol házak”. Ezek kifejezetten barátságos pár emelet magas, többségében igényes lakások. Van köztük kifejezetten luxus és van ami elhanyagolt, de inkább a rendezettség a jellemző.

Beszéljünk a kajákról is!

Stake és Fish add Chips ez alap, elképesztő szendvicsek, burgerek és hatalmas sütemények. Finom friss saláták, jeges víz, nagyon híg amerikai kávé, bár az íze jó.

A stek-ről akkor tudsz jó elképzelést alkotni, ha tudod, hogy a tenyerem nem átlagos, hanem egy röpladás kéz és a normál kesztyűk nem jönnek rá. Na ehhez mérd a husi méretét!
A sütemény mérete sem “piskóta” eleve 4 evőeszközt hoztak hozzá! 🙂

Az elégedett és jóllakott óvodások

Egy-egy étkezés tényleg egy kulináris élmény volt! Nem voltunk olyan étteremben, amelyikben ne lettek volna udvariasak, finomak a kaják, hatalmasak az adagok, tiszták az asztalok és a mosdók.

Egy helyen volt egy designe, különleges vacsora, amelyben úgy tűnt elsőre, hogy kicsik az adagok, de valójában ott is jól laktunk. Az árak az ottani fizetésekhez képest nagyon emberiek. Egy stake, egy fő étkezés 15-25$ között mozog. De 3-6$ között is jól lehet lakni egy kis ügyességgel.

Receptek Gotlandról

Receptek Gotlandról

Fröknäcke – magos szárazkenyér a rendes neve, de én inkább magos ropogtatósnak nevezném. Azért mert nagyon vékony, szinte csak magok vannak benne és inkább csemege, ropogtatós, mint a magyar konyha szokásait figyelembe vevő kenyér.

20 adag

75 ml – ca 3/4 dl mandulaliszt

75 ml napraforgómag

75 ml tökmag

75 ml lenmag vagy chiamag

1 evökanál glutenmentes liszt

1 teaskanál durvasó

50 ml kokuszolaj

2 dl forró viz
1/ Melegitsd fel a sütőt 150 C-ra. Egy tálban keverd össze a száraz anyagokat. Keverd hozzá a forró vizet és az olajat. Favillával keverd jól össze.

2/ Nyújtsd ki a tésztát vékonyra egy sütőpapírra.

3/ Süsd a sütő alsó részén 45 percig közben nézd meg. Hagyd még 15 percig száradni – óvatosan mert a magok megéghetnek.

4/ Zárd le a sütőt és hagyd a sütőben a kenyeret amíg a sütő kihűl. Törd darabokra és tálald.

Szósz:
2 dl creme fraiche

100 g krémsajt

2 evőkanál durva mustár

1/2 dl apróra vágott kapor

1/2 dl snidling

1/2 citrom reszelt héja

ca 1 teáskanál citromlé

só, bors
Verd fel a creme fraichet, keverd bele a krémsajtot, snidlinget, kaprot a citrom héját és a mustárt. Ízesítsd a citrom levével sóval és borssal.

Itt van az a videó aminek az elején láthatod is ezeket a mennyi étkeket! Kattints ide!

Norvegian

Norvegian

A Norwegian az egyik legújabb és legzöldebb repülő flotta a világon. A nagy üzemanyag-hatékonyság nem csak jó a környezetnek, hanem a pénztárcánknak is.

A múlt héten mi ugyan csak egy kisebb géppel utaztunk Stockholmba, de igen jó benyomást tett ránk a légitársaság és már nem először utaztunk velük. Ezért gondoltam úgy, hogy megérdemelnek egy kis ingyen reklámot! 🙂

Norvég flotta áll mintegy 130 repülőgépből, köztük Boeing 737-800S a rövid távú utakra és Boeing 787 Dreamliners biztosítják a hosszú távú működést. Az átlagos életkora a  flottának mindössze 3,6 éve. Norvégiának van  az egyik legfiatalabb és legzöldebb flottája a világon. Az új repülőgépek win-win helyzetet teremtenek az utasoknak, mert egyaránt szolgálják az utas kényelmét, és a pénztárcáját is. Továbbá jó ez a  környezetnek és a  vállalat költségeit is alacsonyan tartja. 2015-ben a  Norvegiant nevezték a leginkább üzemanyag-hatékony légitársaságnak a transzatlanti útvonalakon.

A 787 Dreamliner, a technológiailag ma a legfejlettebb repülőgép az égen. Ez a leginkább környezetbarát, hiszen 20 százalékkal kevesebb kibocsátással jár, mint más, hasonló repülőgép.

A 787 Dreamliner tartalmaz számos olyan újítást, amely előnyös az utasoknak, mint például a nagyobb ablakok és a csendes utastér. A hagyományos repüléseknél, a nyomás a kabinban úgy van beállítva, hogy szimulálja a 2400 méter magasságot. Ezzel szemben a 787 Dreamliner úgy van beállítva, hogy ez 1800 méter. Ez viszont csökkenti a tipikus „jet lag” tünetek, mint például a fejfájás és izomfájdalom. Szóval egyértelműen ezek a megoldások adják a fentebb kifejtett win-win helyzetet. Többek között ezért is érdemes a Norvegiant használni.

Ezen a linken további részleteket olvashatsz róla: Kattints ide!

A térképek élete

A térképek élete

A térkép egy kultikus tárgy. Éveken, évtizedeken át gyűjtögettem szorgalmasa őket. Először csak azért, hogy emlékeztessen merre jártam, azután azért, hogy ha legközelebb arra járok, akkor már egyszerűbb legyen az életünk. Van ami csak vágy, hogy majd egyszer oda el szeretnék jutni!

Sokszor megtanultam városok szerkezetét, utcáit, hogy, ha majd ott leszek, akkor könnyen és gyorsan bejárhassam őket. Ne a térkép és a tájékozódás vigye el a drága időt, hanem az élmények.  Ebből az egyik legbonyolultabb Velence volt mert ott sok sikátornak egy kanális a vége és ha ott nincs híd éppen, akkor bizony zsákutca. Megtanultam, mert volt amikor csak 1 órahosszám volt, hogy eljussak az állomástól a Szent Márk térre, körbe nézzek bele dugjam a kezem a tengerbe a gondola kikötőben, hallgassam pár percig a téren játszó zenekarokat, miközben megetetem a galambokat, és vissza. Persze a Rialtóra figyeltem, ki ne maradjon és lehetőleg ne egyforma úton jöjjek, és menjek, hogy többet lássak. Habzsoltam az élményt. Na ez a kihívás, térkép nélkül.

Ez még akkor kezdődött, amikor még nem voltak ilyen klassz térképek, mint ma, és hatalmas érték volt egy jó térkép. Titokban volt régi nagy Magyarország térképem is még a háború előttről. Azért titokban, mert az én  fiatal koromban bizony ezt nem nézték jó szemmel a hivatalos szervek! Régi atlaszok, amiket még a nagyszüleim lapoztak az iskolában. Azok a térkép lapok bizony akkor is már 70-80 évesek voltak. Óriási kincsek voltak nekem.

Valamikor az 1970-es évek közepén egyszer Yugoszláviába, az Adriára készültünk a barátaimmal, és sikerült előtte venni egy igazi profi térképet a tengerpartról. Nagy felbontású volt és gyönyörű! Na az még ma is megvan! Szóval, hogy vigyázzak rá, és persze, hogy praktikus legyen, végig fotóztam darabonként minden részletét, és több éjszakát a fotó laborban görnyedtem, hogy előhívjam a képeket, amiket majd a motor kormányára szerelek, és 10-20 kilométeres bontásban mindent látok és tudok előre.

Úr Isten! Ha a mai GPS-re gondolok, milyen barkács munka volt az én össze fotózott térképem! De ez pont elég volt a határon a vámosoknak, hogy titkos kémnek nézzenek! Órákat álltunk a magyar-yugoszláv határon, hogy megmagyarázzam, hogy ez semmi egyéb, mint a mai GPS előzménye. Praktikus eszköz a motoron, út közben. Kis híján oda lett az egész nyaralásunk!

Emlékeznek talán néhányan, rajz pályázatokon egyik kedvenc téma volt abban az időben, hogy rajzold le, mi lesz majd 2000-ben, mert akkor még annyira messzinek tűnt, hogy ez abszolut a sci-fi világa volt! Ma pedig szinte minden rendes autóban GPS segíti a tájékozódást. Ott van a mobil telefonomon, és ha akarok fel sem állok a fotelből, és a tabletemen, a Google Earth bekapcsolásával akár képekben végig utazhatom az egész tengerpartot, úgy, hogy körbe is nézhetek, foroghatok stb. Mennyire más világ!

Mi lesz a régi térképek sorsa?

Van, amit gondosan elteszünk, van amit kidobunk, mert elavult, már az utak sem arra mennek.

És van, amiből designe lesz egy poháron, egy széken, egy csomagon.

A térképeknek is meg van a maguk élete

 

A vásárlók döntenek!

A vásárlók döntenek!

A New Yorkban megrendezett TripAdvisor Travelers’ Choice Awards keretében a Világ Legjobb Szállodája díjat söpörte be a mindössze másfél éve nyílt Aria Hotel Budapest, a Library Hotel Collection tagja.

A címet a TripAdvisor utazóközösségének véleménye alapján lehet elnyerni, így az valós utazásélményen alapuló, független, friss visszajelzéseket mutat. A hotel a Szent István Bazilika mellett található.

Barbara Messing, a TripAdvisor marketingigazgatója elmondta, hogy az oldal az utazók valódi élményére és őszinte véleményére épít, így ez dönt a Travelers’ Choice díjról is. 2017 utazási terveihez és foglalásaihoz kiváló iránymutatást ad a szállások széles skálájú választéka, ahol valóban a világ legjobb szálláshelyeiből válogathatunk.

Ez egy nagyon jó tendencia, hogy az utazókat kérdezik meg, hiszen ők azok akik valóban élik egy szálloda szolgáltatásait. Egyre több helyen valósul meg ez a tendencia, így például a Word Travel Awards is ezt csinálja, ahol különböző kategóriákban szavaztatják meg az utazókat és földrészenként mérettetnek meg először és a következő év tavaszán összesítik és kihirdetik a győztest. A mi klubunk is elhozott már egy csomó díjat innen.

Itt vannak a linkek a teljes cikkekhez, ha bővebben szeretnéd olvasni:

http://24.hu/belfold/2017/01/24/egy-magyar-hotel-lett-a-vilag-legjobb-szallodaja/

https://www.worldtravelawards.com/winners/2016

Ez az oldal cookikat használ. Több információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezárás