Szerző: admin | jún 7, 2017 | Blog
Szerző: admin | jan 27, 2017 | Blog
A térkép egy kultikus tárgy. Éveken, évtizedeken át gyűjtögettem szorgalmasa őket. Először csak azért, hogy emlékeztessen merre jártam, azután azért, hogy ha legközelebb arra járok, akkor már egyszerűbb legyen az életünk. Van ami csak vágy, hogy majd egyszer oda el szeretnék jutni!
Sokszor megtanultam városok szerkezetét, utcáit, hogy, ha majd ott leszek, akkor könnyen és gyorsan bejárhassam őket. Ne a térkép és a tájékozódás vigye el a drága időt, hanem az élmények. Ebből az egyik legbonyolultabb Velence volt mert ott sok sikátornak egy kanális a vége és ha ott nincs híd éppen, akkor bizony zsákutca. Megtanultam, mert volt amikor csak 1 órahosszám volt, hogy eljussak az állomástól a Szent Márk térre, körbe nézzek bele dugjam a kezem a tengerbe a gondola kikötőben, hallgassam pár percig a téren játszó zenekarokat, miközben megetetem a galambokat, és vissza. Persze a Rialtóra figyeltem, ki ne maradjon és lehetőleg ne egyforma úton jöjjek, és menjek, hogy többet lássak. Habzsoltam az élményt. Na ez a kihívás, térkép nélkül.
Ez még akkor kezdődött, amikor még nem voltak ilyen klassz térképek, mint ma, és hatalmas érték volt egy jó térkép. Titokban volt régi nagy Magyarország térképem is még a háború előttről. Azért titokban, mert az én fiatal koromban bizony ezt nem nézték jó szemmel a hivatalos szervek! Régi atlaszok, amiket még a nagyszüleim lapoztak az iskolában. Azok a térkép lapok bizony akkor is már 70-80 évesek voltak. Óriási kincsek voltak nekem.
Valamikor az 1970-es évek közepén egyszer Yugoszláviába, az Adriára készültünk a barátaimmal, és sikerült előtte venni egy igazi profi térképet a tengerpartról. Nagy felbontású volt és gyönyörű! Na az még ma is megvan! Szóval, hogy vigyázzak rá, és persze, hogy praktikus legyen, végig fotóztam darabonként minden részletét, és több éjszakát a fotó laborban görnyedtem, hogy előhívjam a képeket, amiket majd a motor kormányára szerelek, és 10-20 kilométeres bontásban mindent látok és tudok előre.
Úr Isten! Ha a mai GPS-re gondolok, milyen barkács munka volt az én össze fotózott térképem! De ez pont elég volt a határon a vámosoknak, hogy titkos kémnek nézzenek! Órákat álltunk a magyar-yugoszláv határon, hogy megmagyarázzam, hogy ez semmi egyéb, mint a mai GPS előzménye. Praktikus eszköz a motoron, út közben. Kis híján oda lett az egész nyaralásunk!
Emlékeznek talán néhányan, rajz pályázatokon egyik kedvenc téma volt abban az időben, hogy rajzold le, mi lesz majd 2000-ben, mert akkor még annyira messzinek tűnt, hogy ez abszolut a sci-fi világa volt! Ma pedig szinte minden rendes autóban GPS segíti a tájékozódást. Ott van a mobil telefonomon, és ha akarok fel sem állok a fotelből, és a tabletemen, a Google Earth bekapcsolásával akár képekben végig utazhatom az egész tengerpartot, úgy, hogy körbe is nézhetek, foroghatok stb. Mennyire más világ!
Mi lesz a régi térképek sorsa?
Van, amit gondosan elteszünk, van amit kidobunk, mert elavult, már az utak sem arra mennek.
És van, amiből designe lesz egy poháron, egy széken, egy csomagon.
A térképeknek is meg van a maguk élete
Szerző: admin | jan 24, 2017 | Blog
A New Yorkban megrendezett TripAdvisor Travelers’ Choice Awards keretében a Világ Legjobb Szállodája díjat söpörte be a mindössze másfél éve nyílt Aria Hotel Budapest, a Library Hotel Collection tagja.
A címet a TripAdvisor utazóközösségének véleménye alapján lehet elnyerni, így az valós utazásélményen alapuló, független, friss visszajelzéseket mutat. A hotel a Szent István Bazilika mellett található.
Barbara Messing, a TripAdvisor marketingigazgatója elmondta, hogy az oldal az utazók valódi élményére és őszinte véleményére épít, így ez dönt a Travelers’ Choice díjról is. 2017 utazási terveihez és foglalásaihoz kiváló iránymutatást ad a szállások széles skálájú választéka, ahol valóban a világ legjobb szálláshelyeiből válogathatunk.
Ez egy nagyon jó tendencia, hogy az utazókat kérdezik meg, hiszen ők azok akik valóban élik egy szálloda szolgáltatásait. Egyre több helyen valósul meg ez a tendencia, így például a Word Travel
Awards is ezt csinálja, ahol különböző kategóriákban szavaztatják meg az utazókat és földrészenként mérettetnek meg először és a következő év tavaszán összesítik és kihirdetik a győztest. A mi klubunk is elhozott már egy csomó díjat innen.
Itt vannak a linkek a teljes cikkekhez, ha bővebben szeretnéd olvasni:
http://24.hu/belfold/2017/01/24/egy-magyar-hotel-lett-a-vilag-legjobb-szallodaja/
https://www.worldtravelawards.com/winners/2016
Szerző: admin | nov 9, 2016 | Blog, Videók
A repülés mindig is az ember nagy álma volt. Alig több, mint 100 éve kezdtünk el röpködni. Pontosabban 1903-ban kezdtük 12 másodperccel!
“Az első repülő szerkezetek Kínában készültek el, már 2-3000 éve sárkányrepülőket készítettek, de a rakéták megjelenése is az ő nevükhöz fűződik. Jóval később Európa is bekapcsolódott a fejlesztésekbe, igaz, ez nagyon lassan haladt. Rendszerint a természet adta lehetőségeket vizsgálták, így a repülőgépek ihletői – a madarak – után szárnyakat kötöztek a kezekre, repülő szerkezeteket építettek, de a léggömbökig nem tudtak a levegőbe emelkedni. Talán a legjelentősebb kísérleteket Leonardo da Vinci készítette el. 1497-ben jelent meg kódexe, amely tudományos úton közelítette meg a repülést. Különféle sárkányrepülők, helikopterek, ejtőernyők tűntek fel benne, amelyeket a ma embere is használ. Ezért tartják sokan őt a repülés szellemi atyjának.
A 18. század vége felé a francia Lyon mellett született meg az első léggömb. Utasai háziállatok voltak, és kb. négy kilométeres repülés után épségben földet értek. Nem sokkal ez után, 1783. november 21-én, Párizsban levegőbe emelkedett az első ember vezette léggömb. Ezzel beteljesült az emberek vágya.

Wrighték sárkánya 1899-ből. Az elöl- és oldalnézeti rajzon látható a közlőmű (huzal) és a botkormány is, utóbbi ábrázolja a „szárnyhajlítás” mint kormányzási módszer elvét. A rajz eredetije az amerikai Kongresszusi Könyvtárban található
A léghajók töretlenül fejlődtek, míg olyan hatalmasak is megjelentek, mint a német Zeppelin. Ezzel egy időben megindult a sárkányvitorlázás is, amely sokáig csak a kísérletező emberek hobbija maradt. Aztán a 20. század elején megkezdődtek az első komolyabb repülőgépes kísérletek. Wilbur és Orville Wright közel harminc év kísérletezés után Flyer I nevű szerkezetükkel 1903. december 17-én délelőtt egy 12 másodperces repüléssel végrehajtották az első történelmi jelentőségű repülést az észak-karolinai Kitty Hawk mezején.
Szerző: admin | máj 21, 2016 | Blog